A Központi Régió első 67 magánvállalkozása 299,78 millió lej vissza nem térítendő forráshoz jutott a Központi Régió 2021-2027-es Programja keretében, amelyet a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség kezel a régió hat megyéje – Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros és Szeben – szintjén. A program 1.4.1-es beavatkozása keretében támogatott cégek által befektetett források összértéke az említett összeg a kétszerese, vagyis több mint 612 millió lej, a cégek által benyújtott projektek célja pedig az, hogy felszerelések, technológia és a kapcsolódó termelő- vagy szolgáltató terekbe való beruházások által növeljék versenyképességüket és új munkahelyeket teremtsenek.
Két hónapig, 2023. december 11. és 2024. február 12. között nyújthatták be az Központi Régió 2021-2027-es Programjának 1.4.1-es beavatkozásának – KKV-ék technológiai beruházásai – felhívására a projekteket. Ebben az időszakban 377 pályázat érkezett be a régióban működő cégek vissza nem térítendő forrásainak lehívására. A felhívásra benyújtott pályázatok közül 213 projekt volt az elbírálás és szerződéskötés szakaszában, 2025.02.17-ig pedig 67 szerződést írtak alá, összesen 612.436. 417,39 lej értékben. Jelenleg további 22 támogatási igénylés a szerződéskötés szakaszában van, 181.518.039,32 lej összértékben.
Jó hír a jelen felhívás keretében projektet benyújtó cégek képviselői számára, hogy a túlszerződési mechanizmus alkalmazását jóváhagyták, a szerződéskötési folyamat pedig a többletköltségvetési keret eléréséig folytatódhat.
„A túlszerződés mechanizmusának jóváhagyását követően a következő időszakban folytatjuk a projektek kiértékelését, illetve szerződéskötés folyamatát. Becsléseink szerint több mint 60 olyan benyújtott projekt kerül a végső elbírálás szakaszába, amely a műszaki és pénzügyi kiértékelést követően legalább 90 pontot elért. Ezen projektek összértéke meghaladja az 570 millió lejt, amelyből közel 300 millió lej a vissza nem térítendő forrás. Az eddig aláírt szerződések lajstromából megfigyelhető, hogy vannak olyan kedvezményezettjeink, akik újabb igényléssel tértek vissza, miután az előző két, általunk kordinált program, a 2007-2013-as, illetve a 2014-2020-a Regionális Operatív Program (POR) keretében már támogatást szereztek. Az új program keretében elkülönített, jóval bőkezűbb költségvetésen túl a felhívás révén a cégek alkalmazottjaik képzését is biztosíthatják, a kedvezményezettek közül pedig sokan fektetnek be a mesterséges intelligenciát hasznosító folyamatokba. Ezektől a beruházásoktól azt várjuk, hogy az új technológiák termelési folyamatokba való beépítésével és a foglalkoztatottak számának növelésével a vállalatok versenyképessége növekedjen a régióban. Emellett hangsúlyozom, hogy ebben az időszakban elindult a startupok és mikrovállalkozások finanszírozását célzó felhívás jogosultságellenőrzési és szerződéskötési folyamata, ezáltal is biztosítjuk az üzleti szféra fejlesztésének hatékony támogatását” – jelentette ki Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója.
Az eddig aláírt szerződések listájának megtekintéséhez tekintse meg a program honlapjának vonatkozó részét: https://www.regiocentru.ro/harta-proiecte/. Ha valós idejű információkat szeretne a Központi Régió Programjáról és más lehetőségekről, telepítheti az Android vagy iOS rendszerben elérhető PROCentru alkalmazást. A program honlapja, a www.regiocentru.ro programmegvalósításra vonatkozó és kommunikációs részlegén bővebb helyzetkép, tájékoztatás, projektlista és a kedvezményezettek névsora is megtalálható.