Jelentős bizalom a vissza nem térítendő európai alapok lehívása iránt

A vissza nem térítendő európai forrásokból támogatott programok száma jelenleg a legmagasabb az utóbbi 27 évben, amióta Románia tagja az Európai Uniónak. Az elmúlt években folyamatosan felgyorsultak a Románia fejlesztését célzó beruházások, amelyekben a 2014–2020-as és a 2021–2027-es többéves pénzügyi keretek, az országos helyreállítási alap és más, a közvélemény számára kevésbé ismert, de ugyanilyen fontos programokból származó alapok követték és kiegészítették egymást.

Az európai alapokból finanszírozott beruházások a nagyinfrastruktúrában (gyorsforgalmi utakba és vasutakba való befektetések) a leginkább szembetűnek, de sok más fejlesztés is van, így szinte nincs olyan település, amely ne részesült volna valamilyen módon ezekből. Ehhez kapcsolódik az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma megbízásából az EU által társfinanszírozott projektekre vonatkozó tájékozottsági szintről tavaly év végén végzett felmérés, amely azt mutatja, hogy a válaszadók 71%-a hallott a rendelkezésre álló támogatási programokról. Az emberek egyre jobban felfigyelnek ezekre a kézenfekvő forrásokra. Ugyanez a felmérés azt is mutatja, hogy a válaszadók 64%-a nemcsak hallott a rendelkezésre álló támogatási programok létezéséről, hanem tudomása is van egy ilyen projektről. A legutóbbi EUROBAROMÉTER-felmérésben (2023) szereplő 47 százalékhoz képest Romániában nőtt az európai kohéziós politika révén támogatott beruházásokról való tájékozottság – mutat rá a felmérés.

A felmérést a Metro Media Transilvania készítette 1092 fős országos reprezentatív mintán. Azt is bemutatja, hogy a fejlesztési régiók között vannak különbségek is. Ez a szempont azért fontos, mert számos programot közvetlenül a regionális fejlesztési ügynökségek irányítanak és kordinálnak. A Metro Media Transilvania felmérése szerint a Központi Régióban 60%-os a tájékozottság. A Központi Régió mintája 123 fő volt, ami viszonylag kis bázis – amint azt a szerzők is állítják –, így az eredmény alacsony pontosságot jelöl.

Ezen a téren a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség 2023-ban elvégzett egy sokkal átfogóbb felmérést egy 2000 fős mintán, kizárólag a régió 6 megyéjében: Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros és Szeben megyében. Eszerint a válaszadók 69,4%-a hallott a 2014-2020-es Regionális Operatív Program programról. Ezen válaszadók 79,8%-a pozitívan vélekedett a vissza nem térítendő európai támogatásból való fejlesztésről, 14,8%-a semleges választ adott, 2,6%-a pedig nem tudott válaszolni, és csak 2,8%-a vélekedett negatívan. A 2014-2020-as POR kedvezményezettjeinek több mint 85,8%-a javasolna a potenciális kedvezményezetteknek európai támogatású regionális programokat.

A Központi Régió 2021-2017-es Programjának vonatkozásában a tájékozottság szintje összességében 43%-os, a 2014-2020-as POR kedvezményezettjei körében pedig 53,2%-os. A felmérés készítésekor a Központi Régió 2021-2017-es Programjának népszerűsítése még alig kezdődött el, miközben a 2014-2020-as POR megvalósítása a befejezés előtt állt, ami magyarázza a válaszadók alacsonyabb szintű tájékozottságát a jelenleg folyamatban lévő program kapcsán. Természetesen, ahogy egyre több projekt megvalósul, az ezekkel kapcsolatos tájékozottság is növekedni fog.

A vissza nem térítendő finanszírozásra vonatkozó közvélemény-kutatás másik fontos mutatója, amelyet a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség felmérése is mért, az a Központi Régió 2021-2017-es Programjával kapcsolatos elvárás (optimizmus) szintje. Ez 93%-os (a válaszadók 55%-a teljesen egyetért, 38% pedig egyetért), míg a program célkitűzéseivel csupán 6 százalékuk nem ért egyet.

 

*A minisztérium által megrendelt felmérés összegzése itt érhető el: https://mfe.gov.ro/wp-content/uploads/2025/02/5d437d017e84d091522bb017cda1df56.pdf.

*A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség megrendelésére készült felmérés innen tölthető le: https://www.regiocentru.ro/wp-content/uploads/2025/02/Studiu-ADRC-BRIEF-Rev-25.09.pdf.pdf.