A REGIO PROGRAM ALAPJAI 58 KÖZÉPÜLET ÉS 5000 LAKÁS ENERGIAHATÉKONYSÁGÁT BIZTOSÍTJÁK A KÖZPONTI RÉGIÓBAN

A Központi Régió Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség által koordinált REGIO Programja az energia észszerű felhasználását biztosítja a megújuló energiaforrások felhasználása növelésének érdekében a közinfrastruktúrában és tömbházakban a régió valamennyi megyéjében.

A 2014-2020-es Regionális Operatív Program 3-as számú prioritási tengelye révén a Központi Régió 58 középülete energiahatékonyságának növelését biztosítják, köztük 35 iskoláét, 15 kórházét és 8 intézményi székhelyét, kultúrházét, továbbá 110 tömbházét is, ahol több ezer ember lakik. Ezekhez adódnak hozzá a 11 település közvilágításának javítását szolgáló beruházások, ennek keretében pedig összesen több mint 500 kilométernyi villamoshálózat cseréjét eszközölik ezekben a városokban. A becslések szerint ezáltal felére csökken az elsődleges energiafogyasztás, ezzel arányosan pedig nő az újratermelődő energiaforrások felhasználására alapozó fogyasztás.

A befektetési projektekben tervezett, és nagyrészt már megvalósított munkák elsősorban a köz- és magánépületek hőrehabilitációjára, közműhálózatának korszerűsítésére irányuló beavatkozások teljes körét foglalják magukba. Ezek a projektek az épületek homlokzatának hőszigetelését biztosítják, beleértve a padlók és pincék hőszigetelését. Kiegészítésként a közvilágítási hálózatok cseréjéről és a régi, energiaigényes világítótestek cseréjéről is beszélünk itt, ezeket modern küllemű, alacsony fogyasztású elemekre váltják.  Valamennyi támogatási kérelem a fűtő- és világítórendszerek teljeskörű felújítására vonatkozik, és az esetek zömében alternatív energiatermelő rendszerek telepítésére. E munka eredményeként, a kedvezményezettek becslései szerint a szennyezőanyag-kibocsátás éves szintje felére csökken. Emellett, az alternatív fotovoltaikus források telepítésével, a megújuló forrásokból előállított energia intenzív felhasználása is megvalósul.

„Az egyes települések közkiadásait, de ugyanígy a családi kiadások nagy részét is energiára fordítják, ezért a fogyasztás csökkentése, hatékonnyá tétele nagy előnyt jelent. Összességében több mint 150 millió euró értékű beruházás van folyamatban, amely révén az egyik legfontosabb európai célkitűzést valósítjuk meg: környezetbarát közösségek létrehozását az alacsonyabb energiafogyasztás által. Az európai források a települések mikroklímája minőségének javítására szolgálnak, így ezek az alapok támogatják a helyi hatóságokat az állampolgárok életkörülményeinek korszerűsítésében” – jelentette ki Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési ügynökség vezérigazgatója.

Az aláírt szerződésekről részleteket a www.regio-adrcentru.ro honlap Projektek térképe szekciójában találnak.

Versiunea în limba română: http://regio-adrcentru.ro/fondurile-regio-regiunea-centru-2/